Rohamosan terjed a telematika
Egy Dominique Bonte, az ABI Research telematikai és navigációs részlegének vezetője által jegyzett jelentés szerint 2017-re 44 millióra fog emelkedni a telematikai alapon megkötött biztosítások száma – tavaly mindössze 1,5 millióan választották ezt, de az idén az első negyedévben, csak Angliában 25 százalékkal nőtt a számuk. A telematika lényege, hogy egy speciális készülék képes elemezni a vezető szokásait, így a biztosító az alapján állapítja meg a casco és a kötelező biztosítási díjat, hogy az illető mennyire balesetveszélyesen vezet.
Trendteremtő tényező ott, ahol a casco drága
A telematika terjedésének több tényező is erőt ad. Egyrészt ez a társadalmilag legigazságosabb módszer a díjak megállapítására – így nem kell bonusz-malusz rendszerrel, és egyéb díjmódosítónak vélt tényezőkkel számolni. Ráadásul ekképp a biztosítók továbbra is jutalmazhatják árkedvezménnyel a bizonyítottan háromszor kevesebb balesetet okozó nőket – merthogy a nemi alapon történő árazást december 21. után az EU megtiltotta. Másrészt mind az piacon lévő, mind az oda frissen belépő biztosítók kezdenek áttérni a „Pay As You Drive”- ról a Pay How You Drive felfogásra. Harmadrészt a szakértők egybehangzó véleménye szerint a gépkocsik egymással való kommunikációja közlekedés jövője, és a telematikai rendszereknek is ez az alapja- így egy ilyen készüléket nem csak erre lehetne használni (ráadásul 2015 után minden EU-n piacra dobott autóban amúgy is kell lennie erre képes eszköznek, tehát a beszerelés sem okozhat gondot). A jelentés szerint leginkább a méregdrága casco és kötelező biztosítási díjakkal operáló Angliában, valamint Olaszországban fog elterjedni a telematika, leelőzve az eddig vezető Észak-Amerikát.
Továbbiak:
- Egyre több céges kocsit visznek a tolvajok
- Biztosítást vehetünk az autópályán
- Casco helyett
- Komoly károk a hazai járműparkban
- Hiába öreg, akkor is ellopják!
- Casco kedvezmények és problémák
- Motorra is megéri casco csomagot kötni
- Fény-problémák
- Guruló munkahellyé változhatnak a gépkocsik
- Nem nagyon törődünk a gépkocsink biztonságával